2013. augusztus 30., péntek

Ingyenes tábor volt a Herman Ottó Természetvédő Körnél!


Ingyenes tábor volt a Herman Ottó Természetvédő Körnél!

A Herman Ottó Természetvédő Kör sikeresen pályázott a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél a Földünk-Világunk nevű tábor megvalósítására.

Az alapötletünk az volt, hogy egy olyan tábortervet készítsünk el, ami egyrészt szórakozást nyújt a gyerekek részére, ugyanakkor lehetőséget is teremt arra, hogy új ismereteket szerezzenek a nyári kikapcsolódás folyamán.  Lényeges pontja volt a pályázatunknak, hogy rászoruló gyerekek tudjanak eljutni a táborba és ebben nagy segítségét láttuk a Túrkevei iskolák pedagógusainak, akik segítettek kiválasztani azokat a diákokat, akik rászorulók, ugyanakkor jól teljesítenek az iskolákban.

Miután a nyári táborok nagy többsége egy-egy dologra összpontosít (pl. horgászta, madarászás, vízi tábor, stb.), nekünk az az ötletünk támadt, hogy csinálunk egy olyan tábort, ami megpróbálja a természet működését kompletten bemutatni a gyerekeknek. Ezért – nagy vonalakban – az alábbi programot találtuk ki:

1.       nap                       Csillagászat (éjszaki csillagvizsgálattal)

2.       nap                       Geológia (a talaj szerepe a természetben, ásványok és kőzetek)

3.       nap                       Növények (védett , termesztett és gyógynövények)

4.       nap                       Állatok (állatlesen)

5.       nap                       Az ember szerepe a természetben (az emberi károkozás, felelőtlenség,

                               tanulság)

Minden reggel előre elkészített power-point anyag előadásával kezdődött, majd váltogatták egymást a szabadprogramok és a gyakorlati előadások. Többször mentünk kerékpár- vagy tanösvénytúrára is. Délutánonként két játék között egy teszt megírására is sor került, melyet a tábor végén értékeltünk és a 6 legjobban szereplő külön díjazásban is részesült.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy szükség van az ilyen jellegű táborokra is, hisz vannak olyan gyerekek, akik érdeklődnek a természet iránt. Persze gyerekekről van szó, így mindenképp nagy jelentőséget kell fektetni a játékra és a játékos tanulásra is.

Reményeink szerint jövőre is meg tudjuk majd szervezni ezt a tábort, sőt szívesen osztjuk meg a tapasztalatainkat más szervezetekkel is, akik szeretnének ilyen vagy hasonló tábort szervezni.

 

Szász Béla

Herman Ottó Természetvédő Kör
 

 

2013. augusztus 28., szerda

Összefoglaló az önkéntes napról a Nimfeában


Összefoglaló az önkéntes napról

 

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület önkéntes napja 2013. 08.24.-én került megszervezésre egyrészt a Fekete István Oktatóközpontban (az egyesületünk központja), másrészt pedig egy külső helyszínen (Túrkeddi szőlőben).

A Túrkeddi szőlőbe induló csapat feladata egy cca. 5000 m2-es terület megtisztítása volt. Ezt a részt az elmúlt évtizedekben elhanyagolták, így a terület tele volt gyepűrózsával, kökénnyel, galagonyával, valamint elvadult szilvával. Az9 önkéntes ennek a területnek a nagy részét tette rendbe ezen a napon. Azért csak a nagy részét, mert úgy terveztük, hogy az épülő csónakházunk helyét, valamint a kerítés nyomvonalát takarítjuk ki és a többi részen lévő bozótost meghagytuk az énekesmadaraknak táplálékul, valamint búvóhelyül. Ezen a helyszínen a program dél környékén fejeződött be és a csapat elindult be a központba.

Ezenközben a központban az önkéntesek egy része nekiállt az ebéd elkészítésének, valamint a benti csapat nagyobbik része elkezdte katalogizálni a könyvtárat, valamint az újonnan felújított tárgyalót feldíszíteni (képekkel, ismertetőkkel). Mire a külsős csapat beért ők is nagyrészt végeztek a munkákkal, de azért volt még mit tenni bent is. Délután 2 óra körül elkészült az ebéd és ekkorra nagyrészt a munkák is befejeződtek.

Az ez után következő időkben a felnőttek beszélgettek, míg a gyerekeknek megnyitottuk a játszóházat. Mindenki nagyon jól érezte magát, így reméljük hamarosan ismét tudunk szervezni egy hasonló napot.
 
 

2013. augusztus 8., csütörtök

Felhívás Önkéntes napra!


Felhívás Önkéntes napra!

 

2013. augusztus 24.-én várjuk szeretettel az önkénteskedni vágyókat a Nimfea Természetvédelmi Egyesület központjában az Erdőszél u. 1. szám alatt. Az önkéntes munkával segíted a természet védelmét, a hagyományok ápolását, ráadásul egy jó hangulatú nap után még egy közös főzés is a program része. A kisebbeknek játszótér használati lehetőség.

Ismerj meg jobban minket, légy önkéntes!
 
 

2013. augusztus 5., hétfő

Ingyenes tábort szervezhetünk a HOTEK erdőben



Ingyenes tábort szervezhet a Herman Ottó Természetvédő Kör!

 

A Herman Ottó Természetvédő Kör sikeresen pályázott a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél abból a célból, hogy városunk hátrányos helyzetű, ugyanakkor jól tanuló diákjainak egy része (20 gyermek) ingyenesen, jó hangulatban tudjon eltölteni egy hetet a HOTEK erdőben. A tábor neve: Földünk-Világunk tábor. Ideje: 2013. augusztus 5-9.

A táborban a gyermekek megismerkedhetnek a csillagászat alapjaival (éjszakai csillagvizsgálattal), a talaj kialakulásával, élővilágával, a növények és állatok képviselőivel, jelentőségükkel, valamint az ember szerepével a földön. Az előadásokon kívül nagy hangsúlyt fordítunk a gyakorlati ismeretek megszerzésére (kerékpártúrával egybekötve), valamint a játékra.

A gyermekek kiválasztásában az iskolák igazgatóinak és természetismeret tanárainak a segítségét kértük, akik a válogatást megkezdték.

 Szász Béla

Herman Ottó Természetvédő Kör